Közhírré tétetik!

„Az Óperencián tengeren innen”’ címmel nyitotta meg kapuit az országban elsőként Keszthelyen a Népmesepont, ahol a gyermekek és a szülők is nagyon jól érezték magukat és gyorsan birtokba is vették a Goldmark Károly Művelődési Központjában kialakított új közösségi tereket. A három megújult terem Kő Boldizsár és csapata keze munkáját dicsérik. Az egész napot programban 1 órakor kezdődött a hivatalos megnyitó, melyben Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának, miniszterhelyettesnek videoüzenetét hallgathatták meg az érdeklődők, majd ezt követően Manninger Jenő, országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc Keszthely Város Polgármestere is köszöntőt mondott. Mindketten hangsúlyozták a népmesék, a mesélés fontosságát a gyermekkorban, melyhez ez a szép új tér nagyon sokat segíthet. A házigazda Csengei Ágota, Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy nagyon örülnek ennek az új közösségi térnek, amely a város óvodásai és iskolásai számára egy nagy lehetőséget jelent, hiszen foglalkozásokat, tanórákat fognak itt a jövőben tartani. A projekt átfogó célja: a hagyományos magyar népmese, a népmesemondás, a mesei gondolkodás és nevelés népszerűsítése, beépítésének elősegítése a kulturális intézmények informális és nem formális szolgáltatási kínálatába. A keszthelyi NépmesePont létrehozásával a nevelési-oktatási intézmények tanulóinak iskolai foglalkozáson kívüli kompetenciafejlesztését, ismeret- és tudásgyarapítását, a formális oktatást támogató és kiegészítő kulturális nevelését is biztosítják. A pályázatból megvalósult Népmesepont 3 évig támogatásból működik, a csoportokat és a családokat 2 pedagógus segíti majd a népmesék, Balaton környéki mondák világában való eligazodásban. Az intézménynek a keszthelyi oktatási és kulturális intézmények, valamint a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nagycsaládosok Keszthelyi Egyesülete is az együttműködő partnere. Az egész napos rendezvényen nagyon jó hangulatú koncertek (Huzella Péter, Kávészünet zenekar) és bábelőadások, gyermek táncházak és játszóházak is szórakoztatták a közönséget! A Népmesepont nyitvatartási idő alapján fog működni, melybe előre be kell jelentkezni a csoportoknak. /Zalai Hírlap/